A kispesti szurkolótábor az „ősidőktől” fogva a Kanyarban ver tanyát minden hazai mérkőzésen. Üresen hagyni csak tiltakozásul vagy a rendőrség erőszakos bezárása miatt szokták a szurkolók, utóbbi kategória gyakorlatilag a Ferencváros elleni mérkőzésekre korlátozódott. A nyolcvanas évek végén kezdett kibontakozni a táborban valami „más”. Igen, ezek voltak hazánkban az „ultra” stílus kezdeti lépései. Néhány srác úgy gondolta, hogy ami Olaszország lelátóin dívik, azt kötelessége egy valamit magára adó futballszurkolónak követnie. Így megjelentek a pirotechnikai eszközök és az igényesebb zászlók, némelyik már a Kispest feliratot is magán hordozta és ez akkortájt sok embernek nem tetszett. Nagyjából a ’91-es Sampdoria-Kispest BEK-selejtező mérkőzés adta meg az utolsó lökést. Aki addig nem ismerte ezt a talján szubkultúrát, az élőben kóstolhatott bele!

 Ezen a mérkőzésen ugyan még nem lógott a kerítésen az Ultra’ Red Boys zászlója, de a csoport hamarosan megszületett. Magyarországon elsőként tehát az Északi Kanyarban vetette meg lábát az ultra’ mentalitás. Mozgalmasak voltak az első évek, a csapat kiválóan szerepelt, állandóan 600-800 fő alkotta a tábort. A szervezettség meglehetősen lassan alakult ki, mivel nem mindenki szívlelte a változást. A nézetkülönbségek miatt néhány év elteltével több kisebb csoport jelentkezett az URB berkein belül, ezek közül a legjelentősebbek a Mastiffs, a Fedayn és az Irriducibili. 1995-ben helyre állt a rend, újra az URB zászlaja mögött sorakozott fel a tábor. Minőségi ajándéktárgyak láttak napvilágot és úgy tűnt, senki sem állhat a sikeres jövő elé. A vidéki fellépések „biztosítására” megalakult a Szelídek nevű formáció. Az addigi atrocitások elmaradtak és a tekintélyt parancsoló, hamarosan bordó egyendzsekiben feszítő Szelídek elérte célját, sehova nem kellett félve mennie a tábornak az országban.

 Sajnos azonban a kupagyőzelem után a csapat nagyon gyengén muzsikált és az akkori elnökkel Komora Imrével teljesen megromlott a viszony. Az ősz folyamán a lelátón tapasztalható néma csendet a fiatalok szervezkedése törte meg. Ennek gyümölcse a Kanyar mai vezető csoportja a Nuova Guardia. Nem indult egyszerűen a srácok „karrierje”. Sajnos a kezdeti években egy elég öncélú vezető állt a tapasztalatlan brigád élére, aki sok konfliktushelyzetet robbantott ki az URB-vel és a Szelídek vezetőivel is. 1998 nyarán gyakorlatilag a megszűnés fenyegette az ígéretes kezdeményezést. Szerencsére a tagokban ekkor már volt annyi tisztánlátás, hogy „elzavarták” az addigi első embert és új vezetéssel, a többi csoport támogatását élvezve újjáalakult.

 Az elkövetkező évek a Kanyar aranykorának számítanak, bár közel sem volt annyi ember, mint régen. Maximum 500, de a hangulat és a csodálatos élőképek mindenkit elkápráztattak. Kétszer választották a riválisok Magyarország legjobb táborának a Kanyart. A csapat közben folyamatosan siralmasan szerepelt, kiesési rangadók főszereplőjévé léptünk elő... Az állandó frusztráció sajnos elérte az ultrákat is. 2002-ben már sok mérkőzés telt el különösebb lelátói esemény, néha pedig már minimális szurkolás nélkül. A Kanyarral kapcsolatban rengeteg történetet lehetne elmesélni, amik biztosan megváltoztatták a szurkolók hozzáállását, létszámát. Ami talán a legfontosabb, csapatunkat éveken át üldözték, meg akarták szüntetni a sportminisztériumban és az ultrák legkülönfélébb ötleteire szükség volt, hogy az illetékesek letegyenek céljukról. Attól, hogy kevesen voltak a mérkőzéseken, Kispest nem 1000 vagy 1500 ember szívügye! Persze a stadion probléma nem oldódott meg, sot a támogatásokból továbbra is aránytalanul kevésre számíthatunk...