Az elsõ hajó, amelynek esete felkavarta a közvéleményt, a Mary Celeste volt. 1872 decemberében az angol Dea Gratia New Yorkból Gibraltár felé tartott, amikor szembetalálkozott egy különös hajóval. David Morehouse kapitány meglepõdve ismerte fel benne a Mary Celeste-t, amely egy hónappal korábban hagyta el New York kikötõjét, ezt követõen azonban nyomtalanul eltûnt. Mivel a jelzéseire senki sem válaszolt, a kapitány csónakot küldött a néma hajó átvizsgálására. Fedélzetén egyetlen ember sem volt.

1918-ban tûnt el az amerikai haditengerészet Cyclops nevû, 19000 tonnás szállítóhajója: 309 tengerésze közül egy sem került elõ.

1948. január 29-én a "Star Tiger" négymotoros repülõgép hatfõnyi legénységgel és 25 utassal, köztük A. Cunninghammel, a brit légierõk marsalljával, 380 mérföld távolságban volt a Bermuda-szigetektõl. A földi központ rádiótávírásza még vette a közlést: "Az idõjárás és a repülés kítûnõ", ezt követõen azonban a repülõgép nyomtalanul eltûnt.

Az eltûnt hajók, repülõk nagy száma bizonyítja: a Bermuda-háromszög nem legenda többé, hanem véres valóság...  

Közös jellemzõk a hírekben

Számos hajó süllyedt el úgy, hogy túlélõ nem maradt, és a katasztrófák helyén árulkodó tárgyat, nyomot (hajóroncs, olajfolt, stb.) nem találtak.

Néhány esetben a hajó sértetlen állapotban, de személyzet nélkül bukkant fel.

Elõfordult, hogy a hajó fedélzetén tartózkodókat halva találták. Külsérelmi nyomok a halottakon nem voltak fellelhetõk.

A repülõgépek és a hajók a katasztrófákat megelõzõ percekben vagy semmilyen jelzést nem adtak, vagy meg-megszakadó kapcsolattal azt közölték, hogy mûszereik nem használhatóak, össze-vissza jeleznek.

Fogadjuk el valósnak a felsorolt általános megállapításokat és próbáljunk reális magyarázatot keresni a megtörtént eseményekre.

Segítségünkre van a téma ismert kutatója, Nekotevics Oszkár, akinek "A Bermuda háromszög láthatatlan gyilkosa" címû könyve igyekszik természettudományos megalapozottsággal megjelölni a különös tragédiák okozóját. A következõkben ebbõl a könyvbõl közlünk részleteket.

< TABLE>

Víz alatti vulkánkitörések A Föld különbözõ óceánjainak, tengereinek aljzatán több tízezer kilométeres hosszúságban repedésvölgyek: például az Atlanti-hátság középvonala; mélytengeri árkok: például a Puerto Rico-árok tagolják. Ezek mentén az izzó magma a szilárd kérget áttörve az óceán aljzatára ömlik, és ilyenkor az óceán vizével közvetlenül érintkezésbe kerül. Hasonlóan a felszíni vulkánkitöréseknél tapasztalható - olykor óriási mérvû - gázkiáramlásokhoz, az óceán fenekére ömlõ láva gyakran nagy gáztömeggel érkezik. Ezek a gázok a határos tengervízbe kerülnek, keverednek. A víz alatti lávaömlést, lávakitörést követõen az odakerült gázok a tengervíz áramlása folytán elszakadhatnak, eltávolodhatnak attól a helytõl, ahol a vízbe jutottak; hasonlattal élve: úgy mozoghatnak az óceán vizében, mint a légtérben a felhõk. Ezek a gázdús víztömegek hosszú vízfelszín alatti mozgás, cirkulálás, bolyongás után elõre meghatározhatatlan helyen és idõpontban bukkanhatnak a felszínre. Felszínre való érkezésük azonban a víz alatti útjuk végét is jelenti. A gázok a folyadéktól elkülönülnek, intenzív pezsgés kiséretében, a szódavíz buborékaihoz hasonlóan a légtérbe lépnek. A levegõbe került gázok a víz felszínén, esetleg a felszín felett bizonyos magasságban, réteges vagy amorf formában felhalmozódnak, és különbözõ fizikai és kémiai hatásokon alapuló rendellenességeket okozhatnak. Ez a teória a vízbõl kilépõ gázok jármûvekre (hajókra, repülõgépekre) kifejtett hatásával mint elsõdleges hatással számol, és a gázok emberekre gyakorolt hatását csak másodlagos, de mindenképpen ható tényezõként veszi figyelembe. Vagyis nem azért süllyed el a hajó, zuhan le a repülõgép, mert gázmérgezésben elpusztult a személyzet és képtelen a gépek irányítására, hanem fordítva: a gázömlés miatt elsüllyed a hajó, lezuhan a repülõgép, és eközben a személyzet vagy a tengervízbe fullad, vagy gázmérgezés végez vele, és a holteste a víz alá kerül.

< TABLE>

Don Henry hajóskapitány élménye

Don Henry tengerészkapitány, aki Miamiban egy hajósmentõ társaság tulajdonosa, nagy tapasztalatú navigátor, így emlékszik vissza az 1966-os szörnyû élményére:

Visszafelé jöttünk Puerto Rico-ból. Három napja voltunk úton egy üres uszállyal. Hajónk 2000 lóerõs, az uszályt 350 méter hosszú kötélen vontattuk. Több száz méteres mélység fölött haladtunk.

Délután volt, az idõ kitûnõ, az ég tiszta, a hajó hátulján lévõ kabinomban tartózkodtam, amikor odakint zûrzavart észleltem. Kijöttem a hajóhídra, s az elsõ pillantásom az iránytûre esett, amely megdöbbenésemre sebesen körbeforgott az óramutató járásának irányába. Hogy mi okozta ezt, nem tudtam. A víz közben minden irányból zuhogott a hajóra, a horizont eltûnt, minden összefolyt, nem láttunk semmit.

Bármi történt is, egy tény, hogy mindent kiszedett generátorainkból: az áramszolgáltatás megszûnt, mûszereink nem mûködtek, a segédgenerátor is felmondta a szolgálatot. Aggódtam az uszály miatt. Szorosra volt ugyan kötve, de a kötél végét nem láttam. Úgy tûnt felhõ fedi be, és a kürölötte lévõ hullámok magasabbak voltak, mint másutt. Teljes gõzzel igyekeztünk mielõbb kikerülni errõl a helyrõl, de mintha valami erõteljesen vissza akarna húzni bennünket. Hangsúlyozom, hogy sehol másutt nem volt köd, csak az uszály körül. Végül azonban az uszály is kibukkant a ködbõl, de akármit mondjanak is rólam, nem voltam hajlandó visszamenni, hogy megnézzem, mi volt ott

A katasztrófa elképzelt lefolyása Induljunk ki abból a feltételezésbõl, hogy az óceán mélyén gázkitörés következett be. Egy ilyen gigantikus gázkitörés alkalmával a víz alatti tûzhányó hatalmas mennyiségû, több tíz MPa nyomású gázkeveréket juttathat az óceán vízébe. A mélyben lezajlott vulkánkitörés gázai megtisztulva és a tengervíz hõmérsékletére hûlve a tenger felszínére érkeznek. A felszíni vízréteg sûrûségét, az átbuborékoló, kitáguló gázok hirtelen lecsökkentik. Mi történik ilyen esetben a vízfelszínen úszó hajóval? A megtisztul gázoknak a víz felszínén való megjelenése valószínûleg kezdetben nem észlelhetõ, nem látható, csak akkor, ha a hajó már pezsgõ vízben halad. Ekkor viszont már késõ védekezni, mert a víz intenzív pezsgésével egy idõben a személyzet legnagyobb megrökönyödésére a hajó merülése rohamosan nõ, egyik pillanatról a másikra kritikus méreteket ölthet. Nehéz elképzelni, hogyan reagál ilyen váratlan eseményre a hajó kapitánya és legénysége. Feltételezhetõ, hogy látva a megmagyarázhatatlan süllyedést, utolsó mentségül a vízbe vetik magukat, a legjobb esetben valamilyen mentõalkalmatossággal felszerelve. A vízben azonban szörnyû dolgokat tapasztalnak: a víz nem úgy viselkedik, mint ahogy azt eddig megismerték. Kezük és lábuk csapásai támasz nélkül maradnak, mert a közeg, amelybe kerültek, könnyedén kitér végtagjaik nagy sebességû mozgása elõl. Testük nagy erõvel húzza õket lefelé, erejük gyorsan fogy és nem tudnak tovább fennmaradni. Ebben a közegben minden - legyen az mentõcsónak, vagy mentõövvel felszerelt emberek - valószínûtlenül gyorsan elsüllyed lefelé. Talán az említett okok miatt nem tudott még senki sem menekülni az ilyen kritikus helyzetbe került hajókról.

A hajóskapitány szavainak értelmezése Érdemes elgondolkodni mindazon, amit Don Henry kapitány mondott: "... A víz közben minden irányból zuhogott a hajóra..." A hajó alá érkezõ gázok csak a hajó oldalainak mentén léphetnek a légkörbe, így a hajó körül igen intenzív gázfelszabadulás várható (sokkal erõteljesebb, mint környezetében, a vízfelszínen), amely a vizet szökõkútszerûen magasra löki, és így a víz a hajóra is záporozik. Ugyanekkor a hajó mélyebbre is süllyedhetett a kisebb sûrûségû vízben, de ezt a hajón tartózkodók nem vehették észre, hiszen a kilátást a vízfüggöny megakadályozta. "... A horizont eltûnt, minden összefolyt, nem láttunk semmit... Aggódtam az uszály miatt. Szorosra volt ugyan kötve, de a kötél végét nem láttam. Úgy tûnt felhõ fedi be, és a körülötte lévõ hullámok magasabbak voltak, mint másutt..." Természetesen akkor kereshette csak tekintetével a kapitány az uszályt, amikor megszûnt a hajó körül a vízfüggöny. A vízfüggöny akkor szûnt meg, amikor a hajó továbbhaladt arról a helyrõl, ahol a gázok távoztak a vízbõl. A kapitány tehát, amikor hátratekintett, a tenger felszínének azt a részét látta, ahol a gázömlés zajlott. Úgy tûnt számára, hogy felhõ fedi be az uszályt, mert a gázok által elõzõleg a légkörbe víz, valamint a gáz és a levegõ hõmérsékletének különbségébõl eredõ hõkiegyenlítõdési folyamat, a csaknem százszázalékos relatív páratartalmú gázokból pedig párakicsapódást, ködképzõdést eredményezett. Hogy az uszály körül lévõ hullámok miért voltak magasabbak, mint máshol, annak magyarázata igen egyszerû. A felfelé áramló, kitáguló gázok térfogatnövekménye a vízfelszínt megemelte, feldomborította. Mindenki tapasztalhatta már fürdõzés közben, hogy a víz alatt kifújt levegõ, a felszínre érkezve, feldomborítja azt. "...Teljes gõzzel igyekeztünk mielõbb errõl a helyrõl, de úgy tûnt mintha valami erõteljesen vissza akarna húzni bennünket..."